Látnivalók
A város különleges természeti értéke a Hajdúsági Tájvédelmi Körzet részét alkotó, pusztagyepekkel, nedves homoki rétekkel tarkított martinkai legelő és a hozzá kapcsolódó tölgyes, amely a település külterületén található. Hajdúsámson igen jelentős mintegy 82 ha természetvédelmi területtel rendelkezik.
Egyedülálló látnivaló Bardi János öntöttvas kályha gyűjteménye, melyet a 2007-ben átadott új Városi Közművelődési Intézmény Múzeumában tekinthetnek meg az érdeklődők. A gyűjtemény mintegy 300 kályhából, ugyanannyi szenes vasalóból, 80 kerekes és csápos kútból, 100 vasmozsárból, 100 kisplasztikából és 20 mezőgazdasági darálóból áll. A kályhák külön érdekessége, hogy a történelmi Magyarország egész területét átfogják, hiszen a legkülönbözőbb egykori vasgyárak termékei, úgy mint Dolha, Anina, Munkács-Frigyesfalva, Kalán, Ruszkabánya, Hisnyóvíz, Bólyai Kemence, Debreceni Patkógyár. A gyűjtemény legrégebbi darabjai az 1700-as évek végéről származnak. A gyűjtő célja, hogy a község átvegye a gyűjteményt egy helyi múzeum számára, 2007-ben valóra vált.

A központban a Kossuth utcán található a műemlék jellegű, XIX. sz. végén épült református templom. Kertjében 2001-ben emléktáblát állítottak Tóth Bálint lelkésznek, aki fél évszázadig 1841-től 1890-ig szolgált a községben. Az általa írt Adatok a sámsoni református egyház történetéhez (1880) című községtörténeti összefoglalás igen értékes helytörténeti forrásmunka.


A város központjában, a Szabadság téren több köztéri szobor is található. A legrégebbi a Világháborús Emlékmű, melynek szoborcsoportja Némethy László alkotása. Az emlékmű eredetileg az I. világháború 273 hajdúsámsoni áldozatának állított emléket, de 1998-ban márványtáblára vésve felkerült rá a II. világháború áldozatainak, 122 elesett sámsoni katonának és 188 elhurcolt zsidó lakosnak névsora is. Az emlékműnél minden év áprilisában megemlékezést tartanak.

Az emlékmű mellett áll a község nagy szülöttjének, Harangi Imrének az emlékfája. A tölgyfát 1936-os berlini olimpiai győzelmének emlékére ültette el a bajnok. A ma 18-20 méter magas fa mellett 2000-ben állíttatott emléktáblát a nevét viselő helyi sportegyesület.
A város legújabb köztéri szobra a Polgármesteri Hivatal melletti parkban áll. A Petőfi fája című alkotás E. Lakatos Aranka szobrászművész alkotása. A szobrot 1998-ban, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának tiszteletére állítatta az önkormányzat a Hajdúsámson Fejlődéséért Közalapítvány és helyi vállalkozók támogatásával.

<<vissza az oldal tetejére